Sült céklás rizottó rukkolával és kecskesajttal

Sült céklás rizottó rukkolával és kecskesajttal

hozzávalók / 4 adag

    500 g cékla (megpucolva, félbevágva)
    300 g rizottó rizs
    1 l alaplé
    2 dl vörösbor
    2 közepes db salottahagyma (apróra vágva)
    2 gerezd fokhagyma (apróra vágva)
    4 dkg parmezán sajt (2 púpozott evőkanál)
    3 ek olívaolaj
    2 ek vaj (hideg)
    só ízlés szerint
    bors ízlés szerint
    10 dkg kecskesajt (lágy)
    10 dkg rukkola

 

elkészítés

    Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. A megpucolt, félbevágott céklákat helyezzük egy sütőpapírral vagy alufóliával bélelt tepsire. Locsoljuk meg egy kis olívaolajjal, akár ízesíthetjük is egy kis sóval, borssal vagy friss kakukkfűvel is. Mehet a sütőbe egy 50-60 percre. Érdemes néha megforgatni a darabokat, hogy egyenletesen sülhessen. Akkor jó, ha a kés könnyedén átszalad a cékladarabon. Ha megsült, akkor egy késes betétű robotgép segítségével aprítsuk fel.
    Forrósítsunk egy kis olívaolajat lehetőleg egy vastag fenekű lábosban. Dobjuk rá a hagymát, főzzük egy pár percig, majd jöhet a fokhagyma. Ezután következhet a rizs, amit folyamatosan kevergetés mellett pirítsunk egy kicsit, majd adjuk hozzá a vörösbort.
    Ha úgy látjuk, hogy kezdi elfőni, elkezdhetjük adagolni az alaplevet. Adagokkal dolgozzunk, egyszerre mondjuk csak egy merőkanálnyit adjunk a rizshez, és közben folyamatosan kevergessük. Addig folytassuk ezt, míg sűrű, krémes állagú nem lesz, a szemek pedig al dentére, vagy ha úgy jobban szeretjük, akkor puhára főnek. Közben amikor már érezzük, hogy puhulnak a rizsszemek, adjuk hozzá a céklát is.
    Sózzuk, borsozzuk, amennyiben szükségesnek érezzük, keverjük bele a parmezán sajtot és a vajat is, fedjük le egy pár percre, majd tálaljuk friss rukkolával és kecskesajttal a tetején.

Weboldalunkat eddig látogató nézte meg.